Felületfertőtlenítés

Vigyázat, egészségügyi és üzleti kockázat négy óránál!

Ha mikroszkóppal vizsgálnánk meg minden körülöttünk lévő tárgyakat, elborzadnánk, mennyi kórokozó tapad meg a felületeken – ott vannak az orvosi műszereken, a kórházi berendezéseken, a műtőkben, a gyermekjátékokon, az ajtókilincseken, sőt minden tárgyon. Sokan közülük különösen veszélyesek mind az emberek, mind az állatok egészségére nézve, sőt komoly üzleti és reputációs kockázatot jelenthetnek a vállalatok számára is! Gyakran előfordul ugyanis, hogy a mikroorganizmusok kárt tesznek a termékeiben és a technológiákban.

A problémában különösen érintettek a számítástechnikai terméket gyártó cégek, az előállító helyek, az olajipari és sörgyártó létesítmények, az autófestő részlegek, valamint az élelmiszer kezelésével, előállításával, előkészítésével, feldolgozásával és csomagolásával foglalkozó üzemek. De van megoldás! Úgy hívják, hogy Dutrion!

Minimalizáljuk együtt az egészségügyi kockázatokat!

Egy olyan világ megteremtésén dolgozunk, ahol senkinek sem kell tartania a kórokozók okozta megbetegedésektől – ahol nem jár fertőzésveszéllyel egy műtét sem, és nem áll a bevétel útjába egy patogén sem. Nehéz feladatra vállalkoztunk, de nem lehetetlenre – a klór-dioxid segítségével még azokat a kórokozókat is képesek vagyunk elpusztítani, amelyek ellen esélyük sincs más fertőtlenítőszereknek. De nemcsak emiatt hiszünk benne, a múlt is mellette szól: több, mint 100 éve alkalmazzák vészhelyzeti fertőtlenítéseknél, katasztrófa utáni helyreállításoknál, járványmentesítéseknél, vérkészítmények fertőtlenítésénél, biofilmek megszüntetésénél.

Mindezek ellenére hazánkban még mindig gyermekcipőben jár az alkalmazása. Ha rajtunk múlik, nem marad így sokáig! Szívügyünknek tekintjük, hogy a magyar emberekkel is megismertessük a klór-dioxid egyedülálló tulajdonságait, mely olyan problémákat szüntet meg, amikre eddig nem volt válasza az emberiségnek. Hiszünk abban, hogy az érintettekkel együttműködve képesek vagyunk minimalizálni az egészségügyi és üzleti kockázatokat a lehető legalacsonyabb költségek mellett – legyen szó élelmiszeripari-vagy gyógyszeripari létesítményekről vagy bármilyen egészségügyi intézményről.